Hogyan ne legyünk kipakolva?

Megtervezett lopási módszerek a lakásunk, az autónk vagy a kerékpárunk bemutatása esetén

  • auto
  • lakas
  • bici
  • Forrás: Police.hu
  • Forrás: Az ügynök élete
  • Forrás: Police.hu
  • zsebeles-5
  • Forrás: balatontipp.hu
Találkozó
Haller utca 23–25.
Időtartam
1,5 óra
Távolság
450 méter

A fővárosban bármikor kipakolhatják bárkinek az egész lakását vagy éppen az autóját. Esetleg a biciklijét lophatják el. Éppen ezért, erre készülve  a sétán unikális lehetőséget nyújtunk a résztvevők számára, hogy képesek legyenek felmérni a rájuk veselkedő veszélyeket, illetve rálátást nyerjenek egy-egy magunkat érintő bűncselekmény felderíthetőségére. Ferencváros szívében élőben és életszerűen demonstráljuk, hogy a bűnözők eltérő megfontolások alapján, milyen módokon hatolnak be a lakásunkba, házunkba vagy éppen törik fel az autónkat, esetleg miként lopják el a kerékpárunkat. A kriminalisztikai megismerés alapján válaszokat adunk arra is, hogyan is érdemes elfogadnunk sértetti pozíciónkat a kirámolt lakásunkban vagy éppen az autónk hűlt helye mellett? Különféle elkövetési módszereket veszünk sorra, így pedig egy hazai bűnözéstörténeti időtengelyen helyezzük el a trükköket és a sokszor megkerülhetetlennek tűnő erőszakos vonásokat.

 

Sétavezetők
Bezsenyi Tamás
Böcskei Balázs
Akadálymentesített
Kutyabarát
Ár
4 300 Ft / fő
  • auto
  • lakas
  • bici
  • Forrás: Police.hu
  • Forrás: Az ügynök élete
  • Forrás: Police.hu
  • zsebeles-5
  • Forrás: balatontipp.hu
Elfogyott

X

hogyan készülj a sétára

Miután megrendelted a sétajegyed, elég, ha elhozod a mobilodat és a visszaigazoló e-mail felmutatásával már indulhatunk is! A túrára érkezz mindig 5 perccel korábban, hogy időben tudjunk kezdeni.
Érdemes kényelmes cipőben jönnöd, legyen nálad mindig elég folyadék és ha az idő úgy kívánja, hozz magaddal esernyőt! A találkozási pontot a séta leírásánál jelöljük, az utcán pedig majd keresd a Tangó és Kes rollup-ot, amit a gyülekezésnél állítunk fel.
Nyugodtan készülj kérdésekkel és hozz magaddal fényképezőt, ha szeretnéd rögzíteni a helyszínelés során talált nyomokat! Kérdésekkel keress minket az [email protected] e-mail címen!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.